Nagy Orgazmus Kihívás III

SZABADÍTSD FEL A BENNED REJLŐ ŐSERŐT!

ITT AZ IDEJE, HOGY BESZÉLJÜNK MINDENRŐL, AMI EDDIG TABU VOLT! HOGY LETEGYÜK A LELKIISMERETFURDALÁST ÉS HAGYJUK FELTÖRNI AZ IGAZI ERŐNKET!

  • A Nagy Orgazmus Kihívás első részében megtanultunk kapcsolódni önmagunkkal, és megértettük, hogy ahhoz, hogy a szexuális energiánkat magasabb szintre transzformáljuk, először meg kell tanulnunk önmegtartóztatással összegyűjteni azt. (Az önmegtartóztatás nem egyenlő a gyönyör tagadással.)
  • A NOK második részében ennek a szexuális energiánknak, a tudatos transzfromálását és irányítását sajátítottuk el. Azt, hogy hogyan állíthatjuk ezeket testi és kreatív céljaink szolgálatába.

Viszont eddigi folyamatainknak volt egy része, melyre nem néztünk még rá. Hiszen ahhoz, hogy az ismeretlen területeket is magabiztosan érinthessük, el kellett mélyítenünk a fenti képességeket.

ELJÖTT AZ IDEJE, HOGY FELSZABADÍTSUK A BENNÜNK REJLŐ ŐSERŐT!

De mi is ez az erő valójában?

A legtöbben Lilith néven ismerik ezt az ősi energiát. Úgy tartják, hogy Lilithet száműzték a sötétségbe, mert egyenrangú volt Ádámmal. Így tudott Éva, az alázatos női energia szimbólumává válni, aki Ádám oldalbordájából lett teremtve, neki alárendelve.

Ezért máig a nőfaló férfi képe elfogadott, de az a nő aki sok férfival teremt kapcsolatot, az szajhának van bélyegezve.
A nők ősereje a Lilith energia, a korlátlan szexuális erő, mely maga a teremtés.

Ennek az erőnek az elnyomása életünk során számtalan nehézséget okozhat, például a karriert építő, sikeres nőkben is emiatt vannak kétségek, mert annyira beléjük lett égetve az Éva szerepmodell.

Viszont nagyon fontos megértenünk, hogy NEM kell választanunk a különféle szerepek között. Ez nem egy vagy-vagy választás, hanem sokkal inkább ÉS! A NOK harmadik részében megtanuljuk azt, hogy hogyan birtokolhatjuk mind a kétféle minőséget.

Miért annyira fontos felébresztenünk ezt az erőt?

Mert amivel nem foglalkozunk, nem is irányítjuk, diszfunkciókat okozhat és ahelyett, hogy előre vinne, visszafog bennünket. Ezért kell felébresztenünk magunkban!

Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy szembenézzünk azokkal a démonjainkkal, amelyekkel eddig nem mertünk.

Hiszen a bennünk rejlő ősasszonyt ezek az elfojtott energiák még mindig megkötik.

Ahhoz, hogy teljes és boldog életet élhessünk, fel kell szabadítanunk ezt a hatalmas erőt! Amely által sokkal magabiztosabbak leszünk, és egy sokkal szabadabb, teljesebb életet teremtünk.

Két fontos dolog mentén fogunk haladni a következő 30 napban:

1) Szembenézünk mindennel, ami eddig TABU volt.

  • Eddig nem érintett egyéni témák
  • Bdsm
  • Anális szex
  • Fétis
  • Szégyen bűntudat
  • Minden, ami izgat, de nem merem meglépni
  • Szexuális kontinencia
  • Ejakuláció, spriccelés
  • Inkontinencia
  • Tisztességes nő vs. szajha
  • Árnyékmunka

Miért kell beszélnünk a tabukról?

Amikor megtanulunk szembenézni az ezekkel kapcsolatos félelmeinkkel, akkor ellenség helyett szövetségesekké változtatjuk őket, s ami eddig megkötött, visszafogott, most felemel. Semmi, aminek a sötétben kell rejtőznie, nem rendelkezik saját erővel.

2) Kialakítjuk a saját SZERTARTÁSUNKAT.

  • Hogyan tedd szokássá a szexualitást?
  • Hogyan építs új szokást a saját szexualitásodban?
  • Hogyan írd át magadban a berögzült programokat?
  • Hogyan építs új szokást?
  • Szokások, melyekkel a benned élő őserőhöz kapcsolódhatsz.

Miért fontosak a szertartások?

Hiszen ahhoz, hogy az elmúlt 60 napban elért eredmények fenntarthatók legyenek, szokásunkká kell tenni az önkapcsolódást.

Különben visszalépünk egy olyan életbe, ahonnan indultunk.

PROGRAM:

  • 30 napos átíró program
  • 30 db élő bejelentkezés (feladatokkal, izgalmas témákkal)
  • 4 db 60 perces online szakmai előadás, kérdezz-felelekkel
  • Visszanézhető videók
  • Zárt Facebook csoport
  • Támogató partnerség

DÁTUMOK:

  • 05.07. 16:00-17:00 NYITÓ ELŐADÁS
  • 05.14. 16:00-17:00 KÉRDEZZ-FELELEK
  • 05.21. 16:00-17:00 KÉRDEZZ-FELELEK
  • 05.28. 16:00-17:00 ZÁRÓ ELŐADÁS

INDULÁS: Május 07. Szombat 16:00

Csak nőknek szóló ONLINE esemény, azaz:

Entry for pussy only! ❤️❤️❤️

Nézd meg, mit mondanak azok, akik már csatlakoztak a Nagy Orgazmus Kihíváshoz:

Szandi és Kinga

Anikó és Kinga

Brigi és Kinga

Szandra és Kinga

Korábbi résztvevők tapasztalatai

A támogató közösség, a különböző sorsok és tapasztalatok megosztása segít szembenézni az elakadásokkal. A szakmai előadások egymásra épülve és más-más szemszögből világítottak rá problémáimra és azok megoldási technikáira. Összességében életem egyik legmeghatározóbb és leghatékonyabb “terápiás” kapcsolódása volt. Jó volt, hogy saját tempóban haladhattam.

Kinga nyitottsága megmutatja azt a hatalmas szeretetet, ami a szívében van és nem “fél” szétosztani a csoportban. Az én megélésem az, hogy nem a porban keresgélünk, hanem a gyémántok között mosolygunk. Felemeltem a fejem és persze nem tudok 0-24 óráig Istennő lenni, de észreveszem, azaz tudok róla, ha más minőségben vagyok. A nagy változás nem könnyű – pedig az! A beragadt kliséimet megmozdítani a megszokott dolgokhoz való ragaszkodás miatt volt nehéz, mert nem ismertem ebben a végtelent. Eddig. Most padavan vagyok és nagyon boldog, hogy van tér. Jó szeretni. Köszönöm!

Csoda a csoport! Olyan dolgokat mernek kérdezni, megélni és megosztani, ami bennem még fel sem merült. Sokat tanultam az előadásokból, közelebb vittek úgy önmagamhoz, hogy elfogadóbb vagyok a vágyaimmal, megéléseimmel és megértettem, hogy szexben-punci-testtudatban fejlődni meló! Viszont élvezetes, megtanulni és egyre elmélyedni a saját gyönyörödben, iszonyat büszke lenni a testedre, hogy erre képes. Talán Barbi mondta ki, hogy mennyire csoda kis testrészünk van nekünk Nőknek, életet ad és rengeteg megélést. Azért, mert heti szinten foglalkoztunk a szexszel, így sok dolog kioldódott, sokkal több kedvem van a partneremmel lenni vagy önmagamat kényeztetni. Így tovább!

Nagyon élvezem ezt a kihívást! Sokat tanulok magamról. Minden héten jegyzeteket készítettem az előadások és beszélgetések alapján. amit biztos később is újra fogok olvasni. Azt érzem, mi nők el vagyunk veszve, elszakadva a régi ősi tudástól, ez a közösség pedig mintha vissza repített volna minket a vörös sátorba ahol nők segítették egymást. Megosztva tudásukat, fájdalmakat egymással. Nagy szükség van ezekre a női körökre, tudásmegosztásra. Tetszett, hogy jól felépített volt a kihívás, jó szakemberek segítettek. Mégis rugalmas volt az egész mert a mi kérdéseink, igényeinek szerint mentünk tovább. Megismerhettem ősi szexualitáshoz kapcsolódó dolgokat, jóni-tojás használatot és hogy hogyan kapcsolódjak elvárások nélkül magamhoz. Alig várom a következő részt. Hálás vagyok mindenért!

Nagyon jó volt a program, nagyon jó kis löket az önismeretben, a nőiségemmel való kapcsolatom elmélyítésében való úton. Nagyon köszönöm, hogy minden videó visszanézhető, mert sokszor nem tudtam real-time kapcsolódni, és ez így szuper volt, hogy be tudtam pótolni. Nagyon tápláló maga a forma is, nagyon kellene ez a virtuális vörös sátor, a támogató női közeg mindenkinek.

Sokat jelentenek számomra a csoportban vagy videókban leírt/elmondott megélések/válaszok. Megadja azt az érzést, hogy nem vagyok ezzel-azzal egyedül, rendben vagyok. Támogatást és iránymutatást ad, ha elakadnék az orgazmus fajták közti “kutatómunkában”. Utat mutat, hogy igen is van lehetőség arra hogy olyan, s annyi orgazmusom legyen amennyit szeretnék. S ez így van rendben. Köszönöm!

Rengeteget tanultam magamról. Elkezdtem kicsit más hozzáállást tanúsítani saját testemhez, nőiségemhez, lesz ami lesz alapon. Hüvelyem felébresztése volt a cél, hogy a csiklóorgazmusról át tudjak térni másfajta megélésekre is. Mély munka, dolgozni kell vele, de egyre jobban megy, azt kell hogy mondjam. Én hálás vagyok ezért a 30 napért nektek!

Egy 30 napos kaland, bár úgy tűnt, kihívásnak indul. Igen, pont azokat a részeimet hívta ki, csalogatta elő, amiket vagy elrejtettem, vagy meg sem mertem keresni magamban. Most találkoztunk, kapcsolódtunk – nemcsak én magammal, hanem több tucat útkereső nagybetűs Nővel, akikkel sokkal könnyebb a barangolás, a változás, a szabadabba válás – minden szempontból. És még csak most kezdtek bugyogni a Teremtő Energiák… Nekem már forr a dalom! Csináljunk tovább forradalmat!

Csodálatos és nehéz kihívás. Minden nőnek kötelezővé tenném!

A célom az volt, hogy a bezárult állapotom kinyissam, és jól legyek a saját testemben, képes legyek kapcsolódni. Jelentem megtörtént. Az utolsó még nem fizikailag, de nem miattam, hanem mert nem érkezett még olyan Férfi minőség akivel lehetne, de nyitottá váltam.
A négy hét alatt több határátlépésem is volt, például megengedtem magamnak egy tantrikus jóni masszázst, rendeltem üveg gyönyörrudat, amit mutatott Kinga. Jelentem húúúúúmeg haaaaaaa, combig tocsogós! Nekem a legnagyobb ajándék, hogy megismertem támogató partneremet, mert annyira szabadon tudunk nőként együtt megnyilvánulni, beszélni, hogy ez a kapcsolat remélem hosszan kísér majd. Szóval köszönöm a kihívást Kinga, rengeteget kaptam!

Nagyon örülök, hogy csatlakoztam a kihíváshoz, sok új ismerettel gazdagodtam, úgy érzem, kicsit jobban tudok fogást találni a nőiségemen. Idáig nem igazán tudtam mit kezdeni vele, most már kezdem érteni, mit jelent ez és mekkora hatalommal, erővel és bölcsességgel jár, hogy nő vagyok. Kamaszkoromban többször kívántam, bárcsak férfinak születtem volna, úgy éreztem, úgy jobban tudnék érvényesülni az életben. A kihívás óta viszont áldom az eget, hogy puncim van!!!! Még ismerkedünk, de annyi csodát rejt! Olyan felemelő és izgalmas játék ez. És a legjobb… A második hónap végére SPRICCELŐS ORGAZMUSt szereztem magamnak egyedül!!! Sose hittem, hogy erre én is képes leszek. Egyelőre még tanulom, hogyan kell punciból élni, de azt már most tudom, hogy soha többé nem akarok máshogy élni!

Fejlesztő, önbizalmam növeli, imádtam a gyakorlati dolgok, eszközök bemutatását, a feedback videókat. Bár elég sok önfejlesztő, önismereti dolgon vagyok túl ez más, tabu mentes, nevén nevezi a dolgokat. A 2. házas skorpióm lubickolt a témában, imádás!

Felszabadító, hogy bátran kommunikálunk. Nagyon sokat adtak az előadások.

NOK I és II résztvevőknek

Azoknak, akik eddig is velünk tartottak.

9 990 Ft

Új résztvevő vagyok

NOK I és NOK II felvételeihez is hozzáférést kapsz

29 990 Ft

Itt találkozhattál velem:

2022 © Minden jog fenntartva! | ÁSZF | Adatkezelési tájékoztató