Nagy őszi gardróbrendezés Tilless Annával és Csörgits Kingával
Csak nőknek szóló program!
Szavak nélkül, szavak előtt kommunikálsz már a megjelenéseddel. Teszed ezt akkor is, sem tudatosság, sem stratégia nincs az üzeneted mögött.
Vagy úgy érzed üzeneted sincs?
Nem is tudod, hogy mit fejezel ki, kifejezel-e valamit magad felé és a külvilág felé azzal, ahogyan megjelensz?
Dönts Te arról, hogy mit üzensz a világnak, amikor reggel felöltözöl!
– A testbeszéded, megjelenésed 55% nyom a latban
– A hangod, a beszédstílusod 38%-ot
– Amit mondasz, azt már csak 7%-ban tudod hasznosítani
4 hét alatt kezdd el a javadra fordítani ezt az 55%-ot.
Tanuld meg látni a tested, az arányaid, a színvilágod, tedd átláthatóvá a ruhatárad és nézzen vissza rád az a NŐ, aki ma vagy, akiért megdolgoztál.
Mindőnk teste más, mindőnké éppen ahhoz az élethez van megformálva, amelyre hivatottak vagyunk.
Ahhoz, hogy ne külső szemlélőként, örök kritikusként, akár rosszallóan, bántón és elváróan viszonyuljunk testünkhöz meg kell értenünk, hogy milyenek a színeink, milyenek az arányaink és hogy mihez kezdjünk velük annak érdekében, hogy segítsenek sorsfeladatunkban, támogassanak utunkon, hogy azzá váljunk, akik vagyunk.
Egy különleges utazásra invitállak, amely egy hónap leforgása alatt garantáltan elindít a külsőd általi önismeretben és rálépsz velünk a változás útjára.
⚜️ Amit ajánlunk Neked:
Egy hónap alatt megtanulod megfigyelni magad.
Nem a trendek vagy a szokások határoznak meg, hanem észreveszed, hogy milyen erő rejlik a saját testi adottságaidban.
Megtanulod látni a saját arányaidat és a testedre, mint formára, formavilágra tekintve látni azt, hogyan tudod felöltöztetni.
Megtanulod megfigyelni a saját színeidet, tónusaidat és el tudsz indulni a gardróbod tudatosításának útján
Átnézed és megfogalmazod azokat a hiányokat és értékeket, amelyek vezetnek a megjelenéseddel kapcsolatos úton és tudatosítani, hogy mi az irány, amerre haladj.
⚜️ A PROGRAM
4 hét
1. hét - 2024. október 5. szombat 18.00 – 20.00 zoom – Mi van a megjelenésünk mögött? előadás, beszélgetés, Q&A
Mit jelent a megjelenés, mit jelent a stílus?
Hogyan hat vissza ránk és hogyan hat a világra a megjelenésünk?
Mennyire ismerjük önmagunk egységét, női létünk forráspontját és mennyire vagyunk képesek egységben tekinteni magunkra, test-lélek-szellem egységeként?
HOZOTT. SZERZETT. MEGDOLGOZOTT.
2. hét - 2024. október 12. szombat 18.00 – 20.00 zoom – Arányaink, testalkatunk előadás, beszélgetés, Q&A
Megismerkedünk testünk arányaival, tudatosítjuk, hogy miért az a lehető legjobb test a földi létünk kíséréséhez, szolgálásához, valódi belső lényünk kibontakoztatásához, amiben élünk.
Testalkatok, arányok általános megismerése.
3. hét - 2024. október 19. szombat 18.00 – 20.00 zoom – Színvilágunk
Színtípusok megismerése, színtulajdonságok, évszakelmélet, színek energiája, saját természetes színeink felfedezése
4. hét - 2024. október 26. szombat 18.00 – 20.00 zoom – Gardróbunk rendezése előadás, beszélgetés, Q&A
Tedd rendbe a gardróbodat!
Szelektálj, próbálj, rendszerezz a megszerzett ismeretek alapján.
Előadók
A csoportot vezeti:

Tilless Anna Csillag
személyi stylist, stílustanácsadó
Bár nagycsaládos művészcsaládba születtem, így a jövés-menés, a teljesen eltérő szemléletű, néha egészen elvarázsolt emberek közötti kommunikációt; és az olvasást, a veresekben elmélyülést, a zenét és a frissen alapozott vászon illatát már egészen kiskoromtól magamba szívtam, mégsem ez indított el egy esztétikával foglalkozó hivatásban.
Az üzleti életben 10 éves középvezetői karrierem során szembesültem azzal, hogy mi nők milyen kevéssé élünk a megjelenésünkkel, minél tanultabban vagyunk, annál inkább tartunk az öltözködés felszínességétől.
Pedig, ha nagyobb távlatból szemléljük a test-lélek-szellem egységét, akkor pontosan láthatjuk, hogy a testünknek, velünk született adottságainak éppen akkor ereje van abban, hogy magunkra találjunk, hogy valóban egy áramlás-élményben éljük az életünket, mint a magasztosabban hangzó lelkünknek és szellemünknek.
Így mondhatnám, hogy a megjelenésben rejlő a titkot, de valójában önmagad titkát tárom fel előtted, hogy végre beleérkezz abba a nőbe, aki mindig is voltál.
Személyi stylistként, stílustanácsadóként kizárólag nőkkel dolgozom együtt a megjelenésen át, a stíluson át az önmagukba érkezés élményéhez jutunk el a folyamat végére.
A csoportot kíséri:

Csörgits Kinga
Szexcoach – Interdiszciplináris családtudományi szakember
Sokrétű tanulmányainak köszönhetően széles körű ismeretekkel rendelkezik az alternatív gyógyászati technikák, a mentális egészségmegőrzés, és a fizikai gyógyító folyamatok területén.
Professzionális segítőként jártas az önismeret, a szexualitás és a párkapcsolati kihívások világában, a fenti témákkal kapcsolatos edukáció terén több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Magyarországon egyedülálló módon nyújt speciális segítő foglalkozásokat elsősorban online, amelyek során az egyén igényeinek megfelelően képes összehangolni az elméleti és a gyakorlati edukációt, ezáltal szolgálva kliensei fejlődését, gyógyulását.
NÉHÁNY AJÁNLÁS
Hosszú tépelődés után vágtam bele Annával a Stíluskarakter Programba. Végigvezetett a színek, a testalkat, a stílus világán, és közben egyre jobban megismertük egymást.
A gardróbrendezés, át- meg átöltözések fárasztó órái után már más szemmel láttam magam a ruháimban. Személyre szabott rendszerező anyagot kaptam, majd a végén jó móka volt a fotózás.
Rengeteget tanultam: tudom, hogy mi áll jól. Emiatt amikor esetleg rossz napom van, és nem szórakoztat az öltözködés, felveszek egy jól kitalált, bevált szettet, és a megjelenés rendben.
A legfontosabb és legmeglepőbb tanulság mégis az volt, hogy nem kell annyi ruhadarab, csak jól kell összeválogatni azokat. És ez annyira felszabadító érzés.
Hasznos tudást kaptam és egy igazán remek embert ismertem meg.
Köszönöm!
Gönczi Zsuzsi – szállodaipari vezető
⭐⭐⭐⭐⭐
Munkám része az önismeret és a tudatosság, viszont Anna segítségével ennek teljesen más oldalát és megközelítését tapasztaltam meg.
Olyan irányból ismertem meg magamat, mint hogy a karakteremhez, a személyiségemhez, a céljaimhoz, a szememhez, a bőrömhöz, a kisugárzásomhoz milyen színek és stílusok mennek. Mi az, ami kiemel és mi az, ami lenyom. Mi az, ami erősít, magabiztosabbá tesz, és mi az, ami elvesz belőlem.
Mindemellett amiért kimondottan hálás vagyok Annának, mert nem csak magas színvonalon, de megerősítve, gondoskodó kedvességgel vezetett végig egy olyan folyamaton (színtanácsadás, testalkat elemzés, stílustanácsadás, gardróbrendezés, ruhatártervezés, imázs-fotózás), ami számomra nagyon idegen és rémísztő volt.
Segítségével és felemelő támogatásával az egész egy izgalmas kalanddá vált. Ami biztos, hogy a közös munkánk nem itt ért véget, hanem itt kezdődött. Hálás köszönet, Anna!
Kalamár Beáta – Executive coach, Leadership Expert, a CRAFT Leadership című könyv szerzője
⭐⭐⭐⭐⭐
„Hálás vagyok, hogy összehozott a sors Annával. Aha élmény volt megtudni, hogy milyen színek, fazonok, öltőzködési stílus, kiegészítők passzolnak személyiségemhez, ahhoz az érzéshez, amiben vagyok és amit szeretnék a külvilágnak közvetíteni.
Anna odafigyelő, kreatív és interaktív hozzáállásával partneri viszony alakult ki a közös munka során, ami megkönnyítette az időnként felbukkanó ellenállást legyőzni, befogadni az újdonságokat a kívánt változáshoz.”
Dandos Arabela – Kundalini Yoga oktató és pénzügyi vezető
⭐⭐⭐⭐⭐
A szakmai profizmusod megkérdőjelezhetetlen: nagyon jó alapokat építettél nekem, és a program többi eleme is nagyon rám volt szabva, az egyéni igényeimet abszolút figyelembe vetted. A közös munkánk eredménye is csodálatos lett, és hosszútávon segítette a szakmai haladásomat.
Nekem a közös munka nagyon sokat adott nőként és emberként is. Kevés nő képes nő társát ilyen módon, irigység nélkül, kedvesen emelni. Ehhez az kell, hogy Te is rendben legyél, és szeretni tudd magad, és szuper, hogy Nálad ez megvan, ezzel is példát mutatsz!
Imádtam, hogy a humoroddal minden helyzet oldódhatott, és a társaságodban könnyedséget élhettem meg. Köszönöm még egyszer Neked!
Pék Eszter – Holisztikus szemléletű coach, esszencia-szakértő
⭐⭐⭐⭐⭐
„Anna kurzusa egy felejthetetlen és egyedülálló élmény volt, amilyet korábban még soha nem tapasztaltam. Annával egy nagyon kedves barátnőm révén ismerkedtem meg, amikor lehetőségem nyílt egy konferenciát stílusosan feldíszíteni Dubajban.
Az első részét a kurzusnak Zoomon keresztül végeztük, mivel az Egyesült Királyságban élek, amit hihetetlenül élveztem!
Már az első beszélgetés után lenyűgözött Anna módszere, amely az én meglévő ruhatáramat egészítette ki néhány kulcsfontosságú kiegészítővel a maximális hatás érdekében, ahelyett, hogy teljesen átalakította volna azt, amim volt.
Amikor személyesen találkoztam Annával a kurzus második részében (ahol a megfelelő színeket és a testalkatomhoz illő ruhákat választottuk ki, és együtt vásároltunk magyar tervezőktől), még inkább ragyogott a személyisége, és teljes mértékben élveztem a vele töltött két napot. Szakértelme, megközelítése és üzleti modellje kétségtelenül kiemelkedik a piacon.
A kurzus csúcspontja a Matild Palotában tartott végső fotózás volt, ami hab volt a tortán számomra. Anna mindent megszervezett, beleértve a sminket és a ruhaválasztást is.
A nap nagyon jól sikerült, és a fényképek rendkívüliek lettek! Felfedték azt a belső énemet, amely mélyen rejtőzött bennem, és bemutatták azt a női erőt, amellyel rendelkezem, de mindig túl félénk voltam ahhoz, hogy használjam.
Ez az élmény megerősített a személyes és üzleti életemben, segített felismerni a bennem rejlő lehetőségeket és megadta azt az önbizalmat, hogy valóban önmagam lehessek. Most már részt veszek olyan ebédeken ahol nagyon tehetős hölgyekkel vagyok körbevéve, fejlesztem kapcsolataimat és üzletemet.
Anna többet adott nekem, mint csupán szép ruhákat és a megfelelő színösszeállítást; önbizalmat adott a képességeimben, és bátorságot, hogy nagyot álmodjak és cselekedjek az álmaimért mert képes vagyok rá.
Őszintén ajánlom Anna kurzusát minden egyes nőnek. Nemcsak egy „új ruhatárat” kapsz Annától, hanem felfedezheted azt a belső énedet is, aki képes bármit elérni az életben.”
Tarcsay Anett – Private Party Planning & Concierge, Guernsey
⭐⭐⭐⭐⭐
JELENTKEZÉS
Indulás: A program online, zoom felületen 2024. október 5-én indul.
A program indulásáig ennyi idő van hátra
Nap
:
Óra
:
Perc
:
Mp
- Csak nőknek szóló program!
Itt találkozhattál velem:






2024 © Minden jog fenntartva! | ÁSZF | Adatkezelési tájékoztató