A közelmúltban írtam egy cikket „Fétisbe zárva” címmel. Akkor is beszéltem már róla, hogy mennyire kétélű kifejezés a fétis és valójában sok esetben ártalmatlan, az egészséges szexualitás témakörébe még tökéletesen beleillő vágyakat is „beteges” kategóriába sorol. A fétis fogalmát több forrásból is lehivatkoztam, de mindegyik hasonlóképp definiálta azt:
„Bálvány, mindenek fölött álló tárgy; a test valamely részével érintkező tárgy okozta KÓROS nemi vágy.” (https://idegen-szavak.hu/fétis)
A fétis valódi fogalmát és fontosságát én a háromlábú szék példáján át szoktam elmagyarázni. Egy ember teljes szexuális spektrumát egyetlen minőséggel nem lehet lefedni. Mégis legtöbben megmaradunk egyetlen jól bevált orgazmus elérési útvonalon és itt lezárunk.
Ez a szék egy lába. Nem nyitunk más minőségek felé, és ha van „fétis”, akkor az is általában ebbe az elérési útvonalba épül be. (pl. egy állandó forgatókönyv szerint lezajló aktus a partnerrel, amit az ilyen típusú fantáziák és maszturbáció egészít ki) A háromlábú szék tehát minimum három különböző szexuális minőség megléte az ember életében (persze minél több van, annál jobb), amelynek beépítéséhez általában komoly önismereti munka vezet el.
A három minőség közül kettő fedi le az úgymond hétköznapi szexuális igényt, a szék harmadik lába pedig maga a fétis, amivel valamilyen formában minden ember rendelkezik.
Ez az a vonal, ami természetétől függően (tehát, hogy konkrétan milyen fétisről beszélünk) egy különálló vágyként, de akár a két másik minőség részeként is beépülhet az egyén szexuális spektrumába. A lábfétis esetében például, mint fétis tárgy, könnyedén illeszkedik a hétköznapi együttlétekhez is.
Viszont, ha mélyebb, lelki tartalommal átitatott szeánszról beszélünk, melynek része egy alá-fölé rendelődés (úrnő-szolga) szerepjáték, ahol előkerülnek kiegészítők is, (lábbelik, harisnya, bilincs, kötél, póráz, nyakörv) az már nem feltétlenül a hétköznapi szexualitás része, mivel egy különlegesebb, sokszor előkészületet, ráhangolódást igénylő folyamatról beszélünk.
Ebből adódóan egy ilyen szeánsz egészen más szinten adhat kielégülést. És itt elérkezünk a lényeghez. A fétis megélése a hétköznapi szexuális tevékenység spektrumán kívül elhelyezkedő élményhez és kielégüléshez vezethet. Amely a mindennapokba ugyan beemelhető, de önmaga tisztaságában megélve szelepként működik, mely hosszabb távon érezteti hatását.
Ha a kiinduló gondolat és a fétis fogalma mentén kezdünk el foglalkozni a lábfétissel, akkor a láb ugyanolyan fétistárgy, mint bármely másik (pl. egy harisnya). Ha egy férfi a nő mellét, popsiját, combját imádja, arra indul be, normális. Ha a talpára, lábfejére, lábujjaira, az parafília. (Nőkről nem is beszélve, mert igen, egy nőnek is lehet lábfétise) Ez azért baj, mert a lábfétissel rendelkező férfiak nemi beállítottságuktól függetlenül (tehát, hogy domináns(ritka) vagy főként alárendelődő) szégyellik vágyukat.
Félnek a társadalmi megítéléstől,az elutasítástól sőt bizalmi kapcsolaton belül is nehezen nyílnak meg ebben a témában. Persze fontos itt megkülönböztetni egy domináns vagy egyébként „átlagos” szexuális vágyakkal rendelkező férfiakat és a szubmisszív, vagyis szexuálisan (vagy akár minden más értelemben is) alárendelődni vágyókat.
Számukra a női lábfej nem csupán a szexuális izgalom és kielégülés jelképe, hanem valóban egy fétis tárgy, egy bálvány, az imádat tárgya, ami jelképez valamit, ami sokkal többet jelent pillanatnyi kielégülésnél. A női felsőbbrendűséget, dominanciát, az istennői minőség megtestesülését, amit imádni lehet, bálványozni és szexuálisan vagy pszichésen is behódolni neki.
A férfi részéről ez egy teljes önátadásra, önmegadásra irányuló vágy. Igen. Ez mind benne van. És itt kanyarodnék vissza a háromlábú szék példájához. Egy lábfétissel rendelkező férfi számára ezen vágy megélése lelki szükséglet, a szék harmadik lába. Legtöbbször nem csupán egy testrész imádata, hanem egy totális önátadás, a hódolat, szolgálat minőségében való feloldódás.
Ahogy fentebb írtam, a legtöbb férfi, tartva az előítéletektől eltitkoltan, maszturbációban vagy lopott, fizetős szeánszok keretein belül éli meg eme vágyát, ami persze sohasem lesz teljesen kielégítő, hiszen ahhoz egy bizalmi kapcsolat felépítése kellene. Az elfojtások eredménye pedig, hogy a sok esetben egyébként is „egylábú” szexus, egy egyhegyű fantáziával és állandó hiányérzettel párosul, ami hosszútávon lelki és fizikai tünetekhez vezet el. (pl. merevedési zavar, korai magömlés, libidóhiány, energiahiányos állapot és ezek kombinációi)
A lábfétissel rendelkező férfiak egyébként jellemzően sokkal finomabbak érzékenyebbek és tisztelettel odaadással közelítenek a szexualitás és egyáltalán a nő felé. Gyengeségük, vagy mondhatni egységesen fejlesztendő jellemzőjük, hogy az elfojtásaikból adódóan gyakran követelődzők, mohók. (ez a sürgető, kielégülés centrikus minőség egyébként minden, szexuális elfojtással rendelkező férfi sajátja)
Mindig mondom, a lábimádatot tanítani kellene. Hogy hogyan kell imádni egy női lábat, külön tudomány, művészet. És ami már terápiás téma is, eme „elgyengülési ” vágyukat gyakran viszik át egyéb más életterületekre is. Ebből adódóan akaratgyengeségre, önértékelési zavarokra, döntési képtelenségre hajlamosak, ami nyilván a klasszikus férfi szerepekkel szembemegy.
Egy jó kiindulási pont lehet megtanulni, hogy a szexuális, sőt akár pszichés alárendelődési vágy megélése nem azonos a férfi elnőiesedésével. Ezen vágyak felvállalása és megélése mellett a férfi ugyanúgy férfi maradhat, akire a nő felnéz, tisztelettel közelít. Ehhez persze egy erős jellemű nő is kell, aki képes a saját útján vezetni, segíteni a férfit, de ez már egy következő poszt témája lehetne.
Fotó: VL
