Megosztás

Néhány héttel ezelőtt készítettem nektek egy videót olvasói levél alapján, „Nyitott házasság” címmel. Nagyon sok megkeresést, dicséretet, köszönőlevelet és majdnem ugyanannyi támadást, kritikát és zaklatólevelet kaptam azóta.

Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon érdekel és megmozgat benneteket ez a téma. Éppen ezért szerintem tovább vihetnénk a gondolatmenetet. Készíthetnénk rá ingyenes tartalmat és akár előadást is. Érdekel minden vélemény, saját sztori és természetesen bárminemű kritika is.

Utóbbit nyilván akkor tudom figyelembe venni és tartalmat készíteni belőle, ha hozza a színvonalat, amit nyilvánosság előtt vállalni lehet… ha értitek mire gondolok.

Szeretem megfigyelni az embereket és azt is bizonyos témák milyen reakciókat, viselkedésmintákat, megküzdési stratégiákat váltanak ki belőlük.

Ez a téma kib@szta a biztosítékot. Na nem az enyémet. Azt kell látni, hogy a tartalmakat én csupán elkészítem és adok hozzá egy nézőpontot.

Még soha senkinek nem mondtam, hogy ezt vagy azt tegye meg, csupán irányokat mutatok. A döntést mindig neked kell meghozni, akkor is, ha egy olyan apró dologról van szó, mint hogy tetszik-e egy adott videó vagy sem. Egyet értesz-e vele vagy sem.

Az általam készített videók itt a facebookon kb 1-2000 fős nézettséggel mennek. A „Nyitott házasság” című videót eddig 55000-en látták. Szerintem a számok beszélnek helyettem. Ez a téma fontos, izgalmas, érdekes és nagyon sok embert érdekel. Miért?

Azért, mert bár kinyitni egy kapcsolatot roppant nehéz és fájdalmas folyamat, mégis sok embernek potenciális kiutat kínál abból a zsákutcából, amibe a klasszikus házasság/párkapcsolat/családmodell működtetése kapcsán jutott.

Amikor találunk valakit, egy társat egy szövetségest, akivel felépítettünk egy közös életet, akkor sokunkban elindul egy birtoklásra, kizárólagosságra törekvés. Egyszersmind egy félelem attól, hogy elveszítjük.

Szerintem ez természetes. Pontosabban úgy fogalmaznék, ez az ember természetéből és lélekszerkezetéből következő tény.

Alapvetően biztonságra, stabilitásra és állandóságra berendezkedve érezzük jól magunkat, akik pedig gyermekkorukban nem tapasztaltak egészséges, szeretetteljes kötődést, még inkább vágynak erre az állapotra.

Emellett azonban sok emberben felébred az igény, hogy megélje a vágyait, amelyek nem kizárólag szexuális vágyak. Sokszor a kreatív, egyéni vágyak sem támogatottak egy merevebb szerkezetű családban. Hát még a szexuális igények…

Azt azonban érdemes tisztán látni, a félelem magja mindig ugyanaz a képlet: „úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szerethető”.

A másik ember igényeinek, vágyainak elfogadása önmagunk szeretetével és elfogadásával kezdődik. Azzal a ténnyel, hogy első helyen tartjuk számon a testi és lelki igényeinket, vágyainkat, céljainkat. Azzal, hogy képesek vagyunk kilépni a családi és társadalmi elvárások szorításából, leszámolni a szégyennel, a bűntudattal és a „mit szólnak mások?” szindrómával.

Ahogy minden más dologgal az életben, hát ezzel is az van, hogy nem mindenkinek kell és nem mindenkinek való. Sokan, köszönik szépen, jól érzik magukat a régi/klasszikus házasságmodellben.

Mert és itt jön a következő gondolatom, a nyitott szexuális gondolkodás, pláne nyitott házasság egy nagyon összetett és bonyolult téma, amihez nagyon sok minden kell.

Az elfogadás mellett egy nagy adag tudatosságra is szükség van. Na most a tudatosság egy kurva fájdalmas és kurva fárasztó dolog. Le kell dobni az áldozati mintát. Mi lesz, ha nem tudok tovább kifelé mutogatni, kiszervezni az erőmet, áldozati szerepbe bújni, hibáztatni mártírt játszani? Mi lesz, ha felelősséget kell vállalni?

…akkor bizony ki kell mondanom, bele a két szép szemem közé, hogy ELB@SZTAM. EZ EGY RAKÁS SZAR ÉS KIZÁRÓLAG ÉN TEHETEK RÓLA.

Egy házasságból ki lehet lépni. Ki lehet nyitni. Magasabb szintre lehet emelni. Meg még egy csomó mindent lehet benne és vele csinálni.

És el lehet jutni egy olyan pontra, ahol azt mondom: a saját vágyaim pláne szexuális kapacitásom fölött bocs, de én rendelkezem. És képes vagyok ennek a szabadságnak kifizetni az árát. Amit azzal kezdek, hogy a másikat, a társamat, akit én választottam, tehát az ÉN DÖNTÉSEM volt, teljes elfogadással és tudatossággal kezelem.

Továbbá elfogadom a tényt, hogy a társam vágyképzési folyamata róla szól és nem arról, hogy én mennyire vagyok jó vagy épp szerethető.


Megosztás