BDSM terápia

Meghívom magamhoz az összes pillanatot, amikor még nem tudtam megvédeni magam azoktól a férfiaktól, akik „nagyon szerettek”. Az agresszió, a félelem, a kiszolgáltatottság, az erőszak pillanatait. Amikor megerőszakoltak, leköptek, kést szorítottak a torkomhoz, éjszaka végigvertek az utcán.

Gondolatban átölelek mindenkit, aki bántott és megköszönöm a szenvedést. Mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Palléroz, nemesít, finomít. Segít végigjárni a düh, a méreg, a gyűlölet lépcsőit, melyek szép lassan a megnyugvás csarnokába vezetnek. Persze a szorongás sosem múlik el teljesen. Egy része mindig velem marad. Bennem neszez. És ha valamire felfigyel, munkálkodni kezd.

Ezért nem indulok olyan csatába, amit nem nyerhetek meg. Ha nem tudom legyőzni, a szolgálatomba állítom. Ami történt, megtörtént. A trauma a személyiségem, a gyökereim része. És teret követel magának. Nem tudom meg nem történtté tenni, figyelem nélkül hagyni.

Így talált rám a BDSM. Terápián, jógán, táncon túl. Számomra ez a világ intimitás az intimitásban. Bizalom a komfortzónán túl. Gyógyír szelep feliratú üvegcsében az elszenvedett sérelmekre.

Amikor a gyerekeimmel valami rossz dolog történik, akkor úgy szoktam elmagyarázni a trauma működési mechanizmusát (konfliktuskezelés), hogy a rossz élmények olyan teret nyitnak bennünk, amelynek csillapíthatatlan éhsége sosem szűnik. Folyamatosan enni vágyik. Ha saját maga indul vadászatra, olyat fog lőni, ami hozza hasonló.

Avagy fel nem dolgozott trauma újabb traumát gyárt. Ám, ha én etetem meg, akkor én döntöm el, hogy mi lesz az ebéd. SZÁMOMRA EZ A BDSM. Lehetőség, gyógyulás, bizalom. Nem tudattalanul sodródom újra és újra olyan élethelyzetekbe, kapcsolatokba, amelyek magukban hordozzák a lehetőségét, hogy áldozattá válok, hanem szembenézek a fájdalommal és dolgozok vele.

És amikor egy szép napsütötte délutánon megadatik, hogy egy tökéletes útitárssal kéz a kézben belesétálj a saját fájdalmadba, akkor egy új élet kezdődik. A puszta tény, hogy képes vagy benne maradni egy kiszolgáltatott, akár félelmekkel teli szituációban, (amit szabad akaratodból te idéztél elő) szabaddá tesz. A partnered pedig cinkosoddá válik ebben a csodálatos belső utazásban, ahol az egykori agresszor szerepét egy megbízható, tiszta, segítő energia veszi át. Akkor is ha rajtad kattan a bilincs, akkor is ha a te kezedbe kerül a korbács. Ez csupán vágy kérdése.

Ha valaki sérül, két dolgot tehet. Szőnyeg alá söpri vagy szembenéz vele. Az első a gyenge ember, akitől mindig is jobban tartottam. Kiszámíthatatlan, mert belülről eszi a saját fajdalma, amit bármilyen szituáció vagy személy bekapcsolhat, amit az egyen tudatalattija kötni tud az elszenvedett sérelemhez. Ez az a bizonyos fájdalomtest, ami életre kel. Önállóan eszik egészen addig, amíg fel nem épít egy világot a világban.

Egy tökéletes védelmi rendszert, aminek az a dolga, hogy minden gyanúsnak ítélt elemet távol tartson, és mindenáron fenntartsa a nyugalmat adó izolációt. A második erős. Sérül, feláll, szembenéz vele, elfogadja, uralja. És amikor ez bekövetkezik, elképzelhető hogy páran közülük azt a feladatot kapják, hogy segítsék a gyengébbeket. Persze ez nem ilyen egyszerű. Van úgy, hogy minden nap újra kell kezdeni.

Mert amit tegnap felépítettem, reggelre semmivé foszlik. Az ilyen reggelek megtépázzák a hitem. Belemarnak, szétkapkodják. És ez a kulcs. Az újabb beavatás. Az a segítő, aki nem gyalogolt keresztül számtalan éjsötét hajnalon, ahol sem fény, sem remény nem csillant. Az, aki nem akarta számtalanszor feladni. Az, aki nem vesztette hitét újra és újra az emberekben… az nem segítő. Még nem.

A segítőnek elhasznált, kilyuggatott a palástja. Szakadt a jóga matraca, kopottas az imalánca. Az oltárt pedig mindig finom füstölőpor borítja. Sosem tiszta. Mert az igazi segítő nem csupán beszél, tudja miről beszel. Példát mutat. Elszenvedi, megéli és azután mondja, meg tudod csinálni. Képes vagy rá. SZÁMOMRA EZ A TERÁPIA. Nem csupán beszélek róla. Megmutatom. Különben nincs hitele a szavaimnak.

Van egy világ, ahol ez a két fogalom képes találkozni és egymásba kapaszkodni. Segíteni, keresztülvezetni. SZÁMOMRA EZ A BDSM TERÁPIA.

 

Fotó: VL

Hasonló bejegyzések

A félrelépés pszichológiája

A félrelépés pszichológiája

A szeretői kapcsolatok egy szexcoach szemével Azt gondolod, egy kis titok nem árthat? Vagy, ha a partnered mindent tudna rólad, akkor nem is maradna melletted? Sok írás születik a szerelemről, a spirituális vonatkozásokról, a szexről. Hogyan csábítsd el a pasit? Mi...

bővebben
Nyitott Házasság – Féltékenység – Félelem

Nyitott Házasság – Féltékenység – Félelem

Néhány héttel ezelőtt készítettem nektek egy videót olvasói levél alapján, „Nyitott házasság” címmel. Nagyon sok megkeresést, dicséretet, köszönőlevelet és majdnem ugyanannyi támadást, kritikát és zaklatólevelet kaptam azóta. Ebből arra a következtetésre jutottam,...

bővebben
Amikor a pin@ jól van, avagy boldog NŐnapot!

Amikor a pin@ jól van, avagy boldog NŐnapot!

Mennyit írtam már nektek arról, hogy mi a vágy. Honnan jön, hova tart és mit szimbolizál az életünkben. Arról, hogy mi kell a férfinek. És legtöbbet persze arról, hogy mi kell a nőnek. A férfiak is egyre motiváltabbak, lelkesebbek abban, hogy megismerjék a NŐ...

bővebben

Hírlevél

Ha feliratkozol a hírlevelemre, megkapod a társkereső a legjobb önismereti út című videómat ajándékba.

Itt találkozhattál velem: