Intimitás

Intimitás

A magánéletemben és a terápiás munkám során is azt tapasztalom, hogy az alapvető probléma minden területen ugyanonnan ered. Ez az intimitásban sincs másképp. Nincs megfelelő kommunikáció a felek között, ami a szex kultúra és a szexuális intelligencia totális hiányából fakad. Ez vonatkozik a punci vagy farok felett gyakorolt tudatosságra, az orgazmus készségre, az alapvető anatómiai tudásra, a saját és a partner vágyak/vágyainak ismeretére. De mindez a tiszta kommunikációból jön, tehát abból az alapvető készségből, hogy tudok/merek őszintén beszélni magammal és a partneremmel is.

Megfelelések, szépítés, szégyenérzet nélkül. Ennek hiányában az útkereső kapaszkodókat kereshet és nekiáll címkézni, skatulyázni. Ahogy néhány évvel ezelőtt mindenki jógaoktató akart lenni, most trendi bdsm-ezni. És akinek nincs erről a világról ismerete vagy úgy egyáltalán köszöni szépen, hogy él a mindennapok sodrásában, az nem is tud ezzel mit kezdeni, sőt… Megfelelően érett és intelligens partnerrel megélt vanilla szexben is minden benne tud lenni, amit mi bdsm-nek hívunk és fordítva.

Egy tökéletesen megrendezett, segédeszközös szerepjáték is lehet egyenlő pont a nullával, ha nincs benne tudatosság és intelligencia. A szexterápiát sajnos onnan kellene indítani, hogy az embereket megtanítjuk a felelősségvállalásra, a tiszteletre és a kölcsönös bizalomra. Arra, hogyan kell közeledni egy másik emberhez és felismerni, tiszteletben tartani a határait.

A hozzám érkező páciensek közül (férfiak, nők egyaránt) csupán néhány mondhatja el magáról, hogy igazán (fizikailag, energetikailag) jól működik szexuális értelemben. Függetlenül attól, hogy a férfiak elsősorban fizikai diszfunkciókkal a nők pedig lelki blokkokkal küzdenek ebben a témakörben. Ami sajnos közös, hogy nincs bennük erő, energia.

Summa summarum némiképp megmosolyogtató, hogy most már ultra spirik vagyunk és szexuálisan nagyon de nagyon felszabadultak. Kilós súlyokat aggatunk a farkunkra, latexbe bújunk, herét préseltetünk, a nyílt utcán idegenekkel kefélünk, 7x-es csakranyitogató multiorgazmusokat élünk át, minimum 4 vibrátort tartunk otthon, a gyerekeknek pedig már saját kérésre az anális szexnél kezdődik a felvilágosítás és még sorolhatnám. (És az aberrációkra most direkt nem térek ki.).

De az alapvető nemi szerepekről és a saját vágyainkról sok esetben gőzünk sincs. Az már külön problémát vet fel, hogy ilyen hozzáállással mit adunk tovább a gyerekeinknek.

Szóval intimitás, tudatos szexualitás és bdsm témakörben is azt mondanám, mindenki nézzen tükörbe. Tanulja meg rendesen kielégíteni magát, aztán a párját. Utána jöhet egy kiadós, egészséges dugás. Aztán minden más. Fétisestül mindenestül.

 

A felnőtteknek szóló szexuális felvilágosítás kulcsfontosságú lenne. Egy ponton túl a szexualitás a ma embere számára egyenértékűvé vált más alapvető szükségletekkel. Ebből kifolyólag az emberek a szexualitást gyakorlatilag ösztönszinten kezelik. Az egészséges szexus felépítése kis gyermekkortól kezdődne, amit sajnos beszennyez a képmutatás, a tiltás, a tudatlanság, a nemtörődömség és a családon belüli egyéni adalékok.

Így a felnövő generációban legtöbbször sajnos fel sem merül az igény a fejlődésre, az első szexuális élménytől gyakorlatilag egy kész, kipipált funkcióként tekintenek a szexre, amiben minél több, minél extrémebb élményt szeretnének bezsebelni, de valójában a legtöbbjük tele van kérdőjelekkel, traumatikus pontokkal, komplexusokkal és azt sem tudja önmagának hogy szerezzen igazán örömet, nemhogy másnak.

Nem beszélve az egyéb (nagyon komoly) jellembeli hiányosságokról, amelynek a szexuális problémák csupán egyetlen szeletét teszik ki.

Mert hogyan tudna a férfi egyetlen nőt is kielégíteni, amikor nem tekint magára férfiként? Nem tiszteli sem önmagát, sem a partnerét? Nincs tisztában sem a saját farkával (pláne annak erejével) sem a nő testével, tényleges erogén zónáival és lelki világával, tehát összességében elmondható, hogy nincs valódi megoldó kulcsa a nője orgazmusához?

Aztán hogyan tudna a nő igazi nőként viselkedni és megtanítani a férfinek, amit meg kell, ha a szexusa telis tele van tiltásokkal, lelki sebekkel és képtelen tisztességesen kikommunikálni a valódi igényeit? Hogyan tudna egyetlen férfit is kielégíteni, amíg nem képes felszabadulni és egy igazi utolsó ringyóként viselkedni az ágyban?

A legtöbb nő ilyenkor lesüti a szemét. (ez megérne egy külön posztot) Ilyenkor meg szoktam kérdezni, tudják e, hogy a legutolsó felmérések alapján mobil eszközökről kétszer annyi nő látogatja a pornhub oldalait, mint férfi… És itt visszaérünk oda, ahonnan elindultunk.

A felelősségvállalás, tiszta kommunikáció és tudatosság (egyszóval gerinc) hiánya a nemi szerepek totális borulásához vezet.

Az ember szexusa egy ponton túl nem velünk született képesség, hanem fejleszthető készség. Ezt hívjuk szexuális intelligenciának, szex kultúrának. Amikor a szex nem csupán szükséglet, hanem egy minőségi, minden igényt kielégítő (akár spirituális) élmény.

Amikor a hozzám érkezőkkel beszélgetünk, szeretem összehasonlítani a jógagyakorlást és a szexuális gyakorlatokat. Mert valójában ugyanaz a mozgatórugójuk. A tudatosság (elérése) elsajátítása. Semmi más nem különbözteti meg egymástól a kezdő és a haladó gyakorlót. A tudatos gyakorlásban való elmélyedés nem más, mint a leghatékonyabb önismereti játék. Az önismeret pedig egy sor hasznos információval gazdagíthat bennünket, kezdve a saját vágyak ismeretétől, a partner igényeinek, testének és pszichés határainak kiismeréséig.

Az én felfogásom szerint, ha valaki képes (akár minimális szinten) uralni a testét és az elméjét, valamint nyitott saját és partnere igényeire egyaránt, melyeket képes maradéktalanul kielégíteni, továbbá képes több „útvonalon” is szexuális aktust folytatni (tehát nem rögzült a fókusza egy adott tárgyra, fantáziára, személyre, szituációra, ritmusra, mozdulatsorra stb., amely nélkül nem képes kielégülni) az szexuálisan intelligens, kulturált embernek mondható.

Ezt a gondolatot folytatva, ha valaki alkalmassá válik arra, hogy felismerje a partnere testi és pszichés határait, továbbá megfelelő helyen, megfelelő időben kísérni tudja őt a saját határátlépésében, (van erre egy kedvenc szavam: komfortzóna katapult) az már önmagában BDSM.

 

Fotó: VL

Hasonló bejegyzések

A félrelépés pszichológiája

A félrelépés pszichológiája

A szeretői kapcsolatok egy szexcoach szemével Azt gondolod, egy kis titok nem árthat? Vagy, ha a partnered mindent tudna rólad, akkor nem is maradna melletted? Sok írás születik a szerelemről, a spirituális vonatkozásokról, a szexről. Hogyan csábítsd el a pasit? Mi...

bővebben
Nyitott Házasság – Féltékenység – Félelem

Nyitott Házasság – Féltékenység – Félelem

Néhány héttel ezelőtt készítettem nektek egy videót olvasói levél alapján, „Nyitott házasság” címmel. Nagyon sok megkeresést, dicséretet, köszönőlevelet és majdnem ugyanannyi támadást, kritikát és zaklatólevelet kaptam azóta. Ebből arra a következtetésre jutottam,...

bővebben
Amikor a pin@ jól van, avagy boldog NŐnapot!

Amikor a pin@ jól van, avagy boldog NŐnapot!

Mennyit írtam már nektek arról, hogy mi a vágy. Honnan jön, hova tart és mit szimbolizál az életünkben. Arról, hogy mi kell a férfinek. És legtöbbet persze arról, hogy mi kell a nőnek. A férfiak is egyre motiváltabbak, lelkesebbek abban, hogy megismerjék a NŐ...

bővebben

Hírlevél

Ha feliratkozol a hírlevelemre, megkapod a társkereső a legjobb önismereti út című videómat ajándékba.

Itt találkozhattál velem: